Leszek nyári zápor
egy fülledt délután,
és én leszek a napfény,
szikrázva, a Dunán.

Én leszek a sivatagban,
ott felejtett kispatak,
leszek majd a csend,
ha nem hallod önmagad.

Én leszek a fűben
felszáradó harmat,
elsuttogott szó leszek,
mikor mindenki hallgat.

Én leszek a szemedben
megpihenő könnycsepp,
leszek én a magányod,
ha egyedül már könnyebb.

Őriz majd az éjben
a sok milliárd csillag,
mert én leszek az égbolt,
ami folyton, újra virrad.

Így kísérnek hozzád,
szüntelen a hajnalok,
hisz nem voltam, s leszek,
én örökkön vagyok.

/2016/