Ha majd eljő
egy nyári eső,
mely hiába mossa,
nem éri az úton
lépteimnek nyoma,
te el is hinnéd,
hogy ennyi csak
az itt lét,
de nekem
úgy tűnik mintha,
akaratom rejtené
egy Fülöp-hegyi szikla.
Mint a Balaton tükrében
az ezerszínű alkonyok,
ahogy tollam írta,
emlékszel?
Még mindig ott vagyok.
Nem nyelt el soha,
csak megtartott a végtelen,
hiszen átível a lényem
megannyi életen.
Bár idebent kutattam
igazán az utat,
de végül
oly felemelő a tudat,
hogy értetek is tettem.
Hisz nem csupán a csepp,
az óceán a lelkem.
Akár tavasszal
a lassan felolvadó,
hófehér takaró,
szívemből a hála
úgy költözik belé,
hogy köztetek járhatok
az úton, hazafelé.

/2017/