A kialakulni igyekvő csendet
a szomszéd szoba
hangszórója,
egyre
messzebb sodorja.
Az ablakon át
beszűrődők hangját
újra elnyomja,
a fali óra
ritmikus kattogása.

Pár kósza részeg
az utcának suttogja,
hogy mennyire
téved.
De nem érti meg,
sem a járda,
sem az autó
hiába kavarog
nyelve alatt a szó.

Elfogyott a dohányom,
de a konyhából
még pont látom,
ahogy fellélegzik
a város.
Közeleg
a reggeli káosz.

Még álmában jár
a munkás, a diák,
az egész világ.
Csak én fekszem
ébren, elfeledve,
s körülölel a létezés
végtelen csendje.

/2016/