Tűzpiros alkonyok,
ti még hallotok?
Ezek olyan furcsa
szürkéskék nappalok.
Ereimbe égett,
tudjátok, pár pillanat,
mégis sárgult percként
aláhull, mi itt maradt.
Bennük néhány emlék,
lehet, hogy oly fagyott,
mint fenyvesek mentén,
a hófödte udvarok.
Egyre csak karol át,
ez a tejfehér világ,
és alig látom már,
a ködben a Tiszát.
Mielőtt elérnek
a zord, jeges szelek,
amit még tudok,
most elengedek.
Talán úgy foszlanak,
majd azok is szerte,
akár a reggeli dér:
a folyóba rejtve.

/2019/