Táncot lejtett
fent az égen,
s én eközben?
A földet néztem.

A földet néztem,
s lent ragadtam.
Bennem izzó, 
tüzes katlan. 

Tüzes katlan,
fortyog csendben. 
Most megértem, 
majd felejtem. 

Majd felejtem 
szemed búját, 
s ajkad borús
koszorúját. 

Koszorúját
fenn az égnek, 
felhők fonják, 
szállni készek. 

Szállni készek, 
velük tartok!
Megragadnak
éles karmok. 

Éles karmok
földhöz vágnak, 
maradnom kell, 
már bocsánat. 

Már bocsánat, 
nem ezt kértem! 
Túl sok virág,
annyi réten. 

Annyi réten 
derű kerget, 
sose láttam 
ennél szebbet!


/2020/