Időnként olyan furcsán működik a világ, vagy csak az ember? A szivárványhoz például egyszerre kell a napsütés és az eső. Számunkra szöges ellentétben van a két időjárás által nyújtott tapasztalat, a világban mégis kényelmesen megférnek egymás mellett, s megjelenik közöttük a csoda, melyre már mi is felkapjuk a fejünket. Sok mindent hallottam, olvastam már arról, hogyan „kell” meditálni. A zsúfolt piacba való belemerüléstől kezdve, a vezetett meditáción át, egészen a légy szárnycsapását felfedő csendig. A közös bennük, hogy mindenhol megjelenik a zaj (ha csak belül, akkor is) és hogy mindenütt jelen van a csend is. Közötte pedig felbukkan: az ember.
A tél beköszöntével mindenki előkereste a szekrényéből, vagy vásárolt magának egy vastag, esetleg mutatós sálat, hogy karnyújtásnyira tartsa magától a csípős hideget.
A hétköznapok forgataga rengeteg emberrel sodort össze. Munkába sietve, vagy éppen hazafelé tartva, beszélgetések közben, vagy csak a városban járva-kelve. Ki-ki ízlése szerint a legkülönbözőbb féle sálban pompázott. Néhányan a divatot, mások a kézenfekvő egyszerűséget tartották szem előtt, és alaposan körbetekerték a nyakukat. Akadt azonban egy igazán különleges darab, melybe napjában többször is belebotlottam. Visszatekintve nem tudnám megmondani, hogy sok ember hordott ugyanolyan sálat, vagy egyetlen sál hordott, oly sokféle embert. Mindenesetre bogarat ültetett a fülembe, hogy ekkora kínálat mellett lépten-nyomon pont ebbe a sálba botlok. Arra gyanakodtam, hogy valamelyik áruházláncban leárazás történt. De miért pont ez a sál nyerte el ennyi ember tetszését? A kérdés vidéken töltött napjaim alatt sem hagyott nyugodni, így szentül megfogadtam, hogy a végére járok a rejtélynek és megszámolom hányszor találkozom vele.
Az eredmény darabszáma messze elmaradt várakozásaimtól, tíz nap alatt mindössze tizenegy emberen figyeltem fel rá. A tizenkettedik volt Ő.
Hogy miért késtem? Mindenek előtt szögezzük le, hogy én nem késtem. Mondjuk, ha már így megkérdezted annyit elárulhatok, hogy egészen elképesztő dolgokon kellett keresztülmenjek ahhoz, hogy odaérjek időben az előadásra.
A budapesti tömegközlekedés, fogalmazzuk meg úgy, hogy hagyott helyet a fejlődésnek ezen a reggelen. Történt ugyanis, hogy reggeli bódulatomban az útvonaltervező egy kerülővel szeretett volna célba juttatni. Még az a szerencse, hogy engem nem ejtettek a fejemre gyerekkoromban, így félúton észrevettem a turpisságot. A csodálkozás után nem volt mit tenni, kénytelen voltam összeszedni az arcom a villamos padlójáról és leszállni. A telefonom az újra tervezés után közömbös számsorokkal adta tudtomra, hogy a helyzet változatlan: el fogok késni. Megbocsájtottam neki, elvégre friss készülék, még csak egy hónapja élt velem. Egy kissé szabálytalan, ámde annál hatékonyabb átvágással még éppen elcsíptem a korábbi átszállást. Már-már nyeregben éreztem magam, azonban megpróbáltatásaim java még csak ezután következett. Az épület bejárata mellett, a látóhatár szélén feltűnt egy kávézó. A kávézó! Szívmelengető jelenség volt, hiszen reggeli és kávé hiányában egész délelőtt csak ördögszekereket fúj bennem a hajnali képzelet. Kisebb sor torlódott fel egy kisasszony válogatása miatt. Felszabadult óráimban azon tűnődtem, hogy hogy lehet minden elképzelést nélkülözve egy kávézóba lépni? Na jó, rendben, azt el kell ismernem, hogy a nyomtatványok kitöltése, a vendégkártya átvétele és a liftre való várakozás picit hosszabbra sikeredett, mint amivel előzetesen számoltam.
A felületes szemlélő számára valóban úgy tűnhetett, hogy késtem, mivel az előadó előttem lépett a terembe, de téged ez ne tévesszen meg! Neked elárulom, ez csak azért történhetett meg, mert igazi úriember lévén, mindig előre engedem a hölgyeket..