Évekkel ezelőtt történt, hogy felszálltam a villamosra és egy punk bandába botlottam. Tekintélyes részét foglalták el az egyik szerelvénynek. Harsány társalgásukat, hahotázó nevetésüket talán még a villamosvezető is hallotta. A ruháik kopottak és mocskosak voltak, tele a legtöbb ember számára értelmezhetetlen szimbólummal, jelképpel. Szakadt vászontáskáik mélyéből időnként laposüvegek kerültek elő. Hajuk rengeteg színben és formában pompázott, piros, kék, hosszú vagy éppen tarajos. Őket látva óhatatlanul is feltörtek bennem gimnazista éveim régmúlt emlékei, érzései, nevetései, szenvedélyes lázadásai. Provokatív megjelenésük és viselkedésük miatt a többi utas kerülte velük a szemkontaktust. Körülöttük egy ideje üresen maradt pár hely, hiszen a felszállók is messzire elkerülték őket. Én közelebb ültem.
Felejtek. Szüntelen felejtek. Megtapasztalom, megértem, az ember homályos módján talán tudom is, hogy ez így van, így kell lennie. Aztán, mintha tudatomon pitypanggá nőne a tapasztalás, az idő gyermeki lelkesedéssel fújja le rólam. Én pedig nem tudok már utána kapni, megragadni, mielőtt messze járna. Hiszen tovább kell mennem, még nem értem oda, még nem járok ott, ahol kellene. Pár perc múlva lekésem a hévet, holnap lejár a csekk határideje, hétvégén már nem lesz akciós az a fantasztikus termék. Nekem pedig oda kell érnem, nehogy lemaradjak róla, sietnem kell hozzá, nehogy túl késő legyen. Már arra sem emlékszem, hogy miért.. hiszen felejtek.. szüntelen felejtek.
Na és Te, emlékszel?
Az egyik vállalatnál ahol dolgoztam, megismerkedtem egy már-már rémisztő figurával. Közös munkafolyamat hiányában csak az ebédlőben futottunk össze, de képtelenség volt nem észrevenni! Nem is értettem hogyan volt képes erre, de egy alkalmat sem mulasztott el, hogy kedvesen köszönjön az adott napi első találkozáskor. Mindig előre jó étvágyat kívánt az ebéhez és volt képe mindehez még őszintén mosolyogni is! Ha a liftnél botlottunk egymásba, többször is szemtanúja voltam, ahogy udvariasan előre engedte társaságunk hölgy tagjait. Neki nem volt kötelező minden nap ingben megjelenni, mégsem tudtam kiszúrni rajta egy fikarcnyi irigységet, vagy féltékenységet sem. Képes volt bejönni reggel, elvégezni a rá kiszabott munkát, miközben egész álló nap kedves volt mindenkivel. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, hazament. Őrület, nem?