Szárnyaim erősnek
Én annyira hittem
Nem lesz oly vihar
mi ártana itt benn.

 

Nem voltak fellegek
Semmilyen mélység
Én voltam csupán
S társam a kék ég.

 

Szememnek hagytam
Maradjon csak tétlen,
Sarkában a napot
Már majdnem elértem.

 

Forrósága perzselt,
S távolodott fénye,
Láthatatlan kezek
Rántottak a mélybe.

 

A sötétben groteszk,
Alávaló árnyak,
Mardossák húsom,
szívemre vágynak.

 

Hitem rég itt hagyott
Szárnyam már nincsen,
egyre csak zuhanok,
Zuhanok itt benn.

 

Remegő lelkemen
Által a hold ragyog,
Istenem,
Ez mind én vagyok?

/2020/